Egyedi festést kap Győr egyik víztornya


Az egyik legismertebb magyar képzőművész, Maurer Dóra tervei alapján kap új külsőszínezést a marcalvárosi víztorony – jelentették be a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón.

Fotó: MekliZ Fotóstúidó / Zselló Péter

Az 1970-es évektől kezdődött a Kun Béla I. és II. lakótelepek, vagyis a mai Marcalváros I-II. építése. A tízezer lakos ellátásához megfelelő közműhálózatra is szükség volt, 1977-ben kezdték el építeni a víztornyot, ami aztán öt év alatt készült el, s máig Magyarország legnagyobb víztornya. A törzse 10 méter átmérőjű, magassága 63 méter.


A marcalvárosi létesítményt a Pannon-Víz Zrt. tartja karban, a festési munkálatok pedig most váltak aktuálissá. „A város készül az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as cím második fordulójára, ezért is döntöttünk úgy, hogy forduljunk a művészetek felé, s vigyünk csavart a víztorony újramázolásába” – mondta el Radnóti Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester és hozzátette, az egyik legismertebb magyar képzőművész, a Kossuth- és Munkácsy-díjas Maurer Dóra grafikus és fiatal csapata elvállalták, hogy konzulensei lesznek a létesítmény új arculatának megtervezésének. Egyébként Mauerer Dóra – akit a napokban jelöltek Prima Primissima díjra is – Hajtogatott idő című filmretrospektív kiállítása még szeptember 30-ig látható az Esterházy-palotában.


Tőke László, a Pannon-Víz Zrt. elnök vezérigazgatója tájékoztatása szerint a torony alsó tartálya 6000 köbméteres, a felső két tartályrészből áll, 1700 köbméteres felső gyűrűből, és 300 köbméteres belső tartályból. Ezek acélból készültek egy vasbeton oszlopra felfűzve, így a korrózió védelemre fokozottan kell figyelni, a létesítményben rendszeres a karbantartás. Elmondta azt is, a győri torony kuriózum, két tartályos megoldással az országban csak Szegeden találkozhatunk a marcalvárosin kívül.

A kivitelező már elkezdte a munkát, amit a tervek szerint november 30-ig végez el. Addig is, a sajtótájékoztatón bemutatták a jövőbeni víztorony makettjét, hogy láthassuk, miként fest majd az ikonikus építmény. (Forrás: www.gyorplusz.hu / Zoljánszky Alexandra)

Megjegyzések