Befejezték a vízrendszer korszerűsítését (Kézdivásárhely)

Forrás: www.3szek.ro

„Köszönöm a kézdivásárhelyiek türelmét. Sok nehézség és rengeteg bosszúság után befejeződött a víz- és csatornarendszer felújítása Kézdivásárhelyen” – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Bokor Tibor polgármester, majd a számok tükrében ismertette az elmúlt két és fél évben elvégzett munkálatokat.

"A két víztornyot nem bontották le,
de kiiktatták."

Elmondta: a városban 12,1 km vízvezetéket cseréltek ki vagy újítottak fel, egy új víztisztító állomás épült, húsz új kutat fúrtak, aminek következtében a víz minőségének javulnia kellene, hiszen már az új rendszer szolgáltatja az ivóvizet. A két víztornyot nem bontották le, de kiiktatták.

A szennyvízcsatorna-hálózatot is felújították, illetve kibővítették, mintegy 12 kilométer új vezetéket helyeztek a föld alá, és egy korszerű ülepítőállomást is átadtak.

A Nemere utcai víztorony ezentúl csak antennatartóként működik. Fotó: Iochom István

Az összesen 25 kilométeres vezetékcsere rengeteg ásással járt, s a lakóknak sok bosszúságot okozott. A napokban befejeződik még mintegy két kilométer utca aszfaltozása, és akkor véget ér a nagyszabású beruházás. Az 1918. december 1. utcát és a Gyárak utcáját hamarosan befejezik, majd a Nicolae Bălcescu, Tudor Vladimirescu, Margaréta, Csipkerózsa és Szabó Jenő utca következik. A Fecske és a Új utcában a gázvezeték bővítésének nyomát eltüntették, kedden aszfaltoztak.

A vízhálózat felújítása 26, a csatornarendszer korszerűsítése 30 millióba került, a víztisztító állomás felújítására 5,2 milliót, az új ülepítőállomásra 21,7 milliót költöttek. Tegnap vette át a kivitelező cég a nyujtódi víz- és csatornarendszer építéséről szóló megrendelést, amelyet előrelátható­an 2016 végére fejeznek be.

Az elöljáró arra is kitért, hogy vitái vannak a Vasút utcában dolgozó céggel, de az önkormányzatnak nagyon kevés eszköz áll rendelkezésére, hogy rávegye őket a minőségi munka végzésére, már többször felmerült a szerződésbontás lehetősége is. Ha erre sor kerülne, legalább két évig pereskednének, elveszítenék a finanszírozást, s legalább három-négy évig késnének a befejezéssel. A Vasút utcában a járdákkal egyáltalán nem foglalkoztak, mivel az áramszolgáltató ígérete szerint e hónap végén elkezdik a kábelek föld alá fektetését. Csütörtökön a volt kaszárnyától a Molnár Józsiás utcáig ellenőrzik az alapozást, majd aszfaltréteg kerül erre az útszakaszra. 

A Háromszék érdeklődésére kiderült az is, hogy a polgármester nem tudja, pontosan mennyi­vel drágul majd az ivóvíz és csatornázási díj. Ezt firtató kérdésünkre ugyanis az elöljáró azt válaszolta: a néhány önkormányzat, amely létrehozta az Aquacov Egyesületet, már akkor, 2009-ben eldöntötte az árpolitikát, a díjak kiigazítását 2020-ig. A drágítást az egyesület közgyűlése többségi szavazattal hagyja majd jóvá jövő havi ülésén. Kézdivásárhely 17,5 százalékkal rendelkezik az egyesületben, tehát nincs döntő szava. Miután a közgyűlés elfogadja az ármódosítást, azt elküldik láttamozásra az országos árhivatalhoz, majd a helyi önkormányzatoknak is el kell fogadniuk.

Megjegyzések