A víztornyokat nem lehet újraindítani

A Nemere utcai víztorony. Fotó: Iochom István 

Nem valós az az ígéret, hogy a víztornyok visszaállításával javulna a vízszolgáltatás minősége Kézdivásárhelyen – jelentette ki Pap Lajos mérnök, a megyei vízszolgáltató kézdivásárhelyi megbízottja a Sinkovits Stadion közelében található tartályház előtt tartott sajtótájékoztatóján, amelyen válaszolt az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Facebookon közzétett elképzeléseire és vádaskodására.

Pap Lajos azt is elmondta: már a 2005-ös megvalósíthatósági tervben felvázolták, hogy gondok vannak a két víztoronnyal, és ajánlották a tartályházak felépítését. A két torony elérte működésének a felső határát, nem biztosít elegendő nyomást a végpontokon, nem elég a szükséges vízmennyiség tárolására, nagy a vesztesége stb. Akkor két lehetőség merült fel: a meglévő víztornyok kijavítása, illetve tartályházak építése. Az első változat azért esett, mert a szakemberek szerint nagyon költséges lett volna: az egyik torony 32, a másik pedig 28 méter magas, és mindkettő egy nagyobb földrengéskor összedőlhet, ezért a legjobb megoldásként javasolták a két tartályház megépítését. A víztornyok újraindítása kizárt – hangsúlyozta a mérnök.

Pap Lajos, szerint a két torony elérte működésének a felső határát. Fotó: Iochom István

Pap Lajos azt is elmondta, hogy a közösségi hálóra feltöltött fotó, amelyen egy nő a víz által elégetett kezét mutatja, csak pánikkeltés, semmi más. Két bőrgyógyász véleményét is kikérték, akik egyöntetűen jelezték, hogy vegyszer, illetve égés okozhatta a sebet, és nem a víz. „Ezekkel a dolgokkal óvatosan kell bánni, mert rágalmazásnak bizonyulnak választási kampányban is” – hangsúlyozta, hozzátéve: a vízzel a csőtörések során tapasztalható elszíneződés miatt – amiért ismételten elnézést kért – nincs gond, fogyasztható.

Pap Lajos az EMSZ egy másik kampánykijelentésére is reagált: véleménye szerint Kézdivásárhely „öngyilkosságot követne el”, ha kilépne az Aquacov egyesületből, illetve felmondaná a szerződést a megyei vízszolgáltatóval. „Pályázati pénzről van szó, szerződés köti a várost, melynek megszegéséért több tízmillió eurós kártérítésre kötelezné az Európai Unió, gyakorlatilag az eddig befektetett pénzeket vissza kellene fizetni. Folyamatban van egy újabb fejlesztés, melyben Kézdivásárhely jelentős összeggel szerepel, és amely megoldja a jelenlegi problémákat” – összegezett Pap Lajos. (Forrás: 3szek.ro / Iochom István)

Megjegyzések