Kívül-belül megszépül a víztorony Mosonmagyaróváron

Fotó: mosonvarmegye.net

Egy hónapja kezdődött el a mosonmagyaróvári víztorony felújítása, az Aqua Kft. a százmilliós beruházáshoz hetvenmillió forintos pályázati támogatást nyert el. A technológiai korszerűsítésen túl meg is szépül a mintegy ötvenezer fogyasztót ellátó látványosság. Sokan nap mint nap elmennek mellette, és mégis alig tudnak róla valamit. A mosonmagyaróvári víztoronynál jártunk, amely egy pályázatnak köszönhetően közel negyed évszázad után megújulhat. Csapó Imre, az Aqua Kft. ügyvezetője tájékoztatása szerint a város ikonikus létesítménye két év alatt készült el, 1983-ban adták át.

Ötvenezer embert látnak el


Speciális víztorony, hiszen kifejezetten ide tervezték és építették a kétezer köbméter tárolókapacitású, acélszerkezetű építményt. Télen egyébként hét-nyolcezer, nyaranta tizenkétezer köbméter vizet fogyasztanak az általa kiszolgált települések lakói, ami azt jelenti, hogy többször is cserélődik a benne lévő folyadék, ami a feketeerdei ivóvízbázisból érkezik. Érdekesség egyébként, hogy a nyolcvanas évek végén ennél jóval nagyobb fogyasztást tartottak számon a nagy ipari üzemek miatt. Csapó Imre azt mondja: a mosonmagyaróvári víztoronynak köszönhetjük Mosonmagyaróvár, Jánossomorja és Hegyeshalom mellett a környék több községében is a vizet, húszezer fogyasztói helyet, s mintegy ötvenezer embert látnak el innen.

Hetvenmilliós támogatás

– 1995-ben volt a víztorony utolsó nagy korszerűsítése, amikor a szerkezetét, a lábazatát megerősítették, s külső-belső festésen is átesett. Azóta csak kisebb javításokat végeztünk. A mostani fejlesztésre pályáztunk, és hetvenmillió forintos támogatást nyertünk el. A beruházás összességében közel százmillió forint, amihez a fennmaradó összeget a vállalkozásunk biztosította – fűzte hozzá az ügyvezető.

A képen Szabó László főmérnök | Fotó: kisalföld.hu

Szabó László, a cég főmérnöke szerint a legfőbb gondot az jelentette, hogy az acélszerkezetű létesítmény lemezei több helyen rozsdásodtak az extrém időjárási körülmények miatt. Több alkalommal végeztek már pontszerű javításokat. Még márciusban indult volna a beruházás, ám a koronavírus-járvány miatt csúsztak vele. A víztornyok építésében és felújításában járatos nyertes lajosmizsei kivitelező egy hónapja vette át a munkaterületet, s november végére várható a befejezés, amit még a próbaüzem követ.

Felkészültek egy esetleges csőtörésre

– A munkálatok ideje alatt a kétszáz köbméter tárolókapacitású hegyeshalmi víztorony látja el a mosonmagyaróvári feladatát. Ehhez egy jelentős technológiai fejlesztés is szükségessé vált, hogy az ellátás biztonsága zavartalan legyen. Közvetlen frekvenciaszabályzáson alapuló üzemmenetet alakítottunk ki, így a fogyasztók az átállást nem érezhették meg. Az esetleges csőtörésekre is felkészültünk két javítókészlettel, amelyek az érintett településeket ellátó két nagy átmérőjű vezeték gyors javítását teszik lehetővé – erősítette meg a főmérnök a Kisalföld kérdésére.

Fotó: mosonvarmegye.net

A szakember arról is beszámolt, és ezt a helyszínen már láthattuk is, hogy a kivitelező javában dolgozik a lemezburkolat cseréjén, alapozásán. Az ablakokat is cserélik. Ezt a lábazatok szerkezeti javítása követi. A belső teret is festik, egy speciális anyaggal, amely megfelel az élelmiszer-biztonsági előírásoknak. Hogy milyen legyen az ikonikus épület színe, arról korábban megkérdezték a lakosságot. A víztorony palástja így törtfehér, a lábak kékek lesznek. A továbbiakban azt is tervezik, hogy színes megvilágítást kapjon a látványosság. (Forrás: Kisalföld / Mészely Réka)

Megjegyzések